"Az öreg fát már nagyon nehéz kivágni"


E munka témájául egy kisebbségben lévõ csoport, a kárpátaljai magyar közösség nemzeti és lokális identitásának vizsgálatát tûztük ki célul. Kárpátalja soknemzetiségû terület, a 2001-es népszámlálás alapján 130 nemzetiség képviselõi élnek itt. Az identitás vizsgálata egy ilyen társadalmi csoportban több szempontból is összetett: ha figyelembe vesszük az identitás, nemzet, nemzetkép fogalmának bonyolultságát, a több nemzet együttélésébõl fakadó identitásbeli változatokat, valamint azt a sajátos történelmet, amelyet a kárpátaljai magyarság a 20. század folyamán megélt (több ország állampolgárának tudhatta magát anélkül, hogy elköltözött volna lakhelyérõl), a kutatás komplexitása nyilvánvaló.
Csepeli György komoly kihívásnak nevezete azon történelmi szociológiai kutatásokat, amelyek a jelenben próbálkoznak az együttélések feltárásával. Az ilyen jellegû empirikus vizsgálatoknál Németh László szóhasználatával élt: "történeti geológia" (Csepeli 2002:64).
A szociológiai vizsgálatok egyik dilemmája, hogy a kutatónak mennyire kell ismernie azt a kutatási területet, melyet kutatásai terepéül kiválasztott, illetõleg: milyen mértékig vegyen/vehet részt a kutató annak a közösségnek a mindennapjaiban, amely vizsgálata tárgyát képezi. A munka témája és alapsokasága jelen esetben a kutató számára azt a közösséget jelenti, melyben szocializálódott. A szocializáció alkotó eleme az identitás kialakulásának - állítják a tudásszociológusok -, melyben elkülönítenek elsõdleges (gyermekkori) és másodlagos korszakot (Berger-Luckmann 1996). Ennek ellenére az elemzéskor megpróbáltuk a lehetõséghez mérten kizárni azokat a személyi tényezõket, melyek esetlegesen befolyásolhatják az elemzés tárgyilagosságát.
A lehetõség szerinti teljes objektivitást megcélozva próbáltuk elemezni az interjúinkat.

(Bevezetés)
 
 

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés

II. Nemzet és identitás fogalmának felvázolása

  • 2.1. A nemzeti hovatartozás
  • 2.2. Mi az identitás?
  • 2.3. Identitástípusok
  • 2.4. Kisebbségi identitás
  • 2.5. Lokális identitás
  • 2.6. Nemzeti karakterológia
  • 2.7. A kárpátaljai magyarság identitásáról elõzõ kutatások eredményei alapján

III. A vizsgált csoport és a kutatás bemutatása    24 3.1. Az alapsokaság térbeli, szociális és kulturális jellemzõi

  • 3.1.1. Rövid történelem
  • 3.1.2. Közigazgatási egységek
  • 3.1.3. A terület etnikai és népességi adatai
  • 3.1.4. Vallási sajátosságok
  • 3.1.5. Nyelvhasználat
  • 3.1.6. Intézmények, szervezetek a magyarság körében Kárpátalján
  • 3.2. Az elemzéshez felhasznált vizsgálat
  • 3.3. A minta
  • 3.4. Hipotézisek

IV. Interjúelemzések a nemzeti identitásról, a lokális identi¬tásról és annak komponenseirõl

  • 4.1. Nemzeti hovatartozás
  • 4.2. Etnicitás: magyarságkép a kárpátaljai magyarok görbe tükrével
  • 4.3. A magyar és ukrán nemzet viszonya Kárpátalján
  • 4.3.1. Települési szinten
  • 4.3.2. Régió szinten
  • 4.3.3. Országos szinten
  • 4.3.4. A többi kisebbségbe került régióhoz képest
  • 4.4. A nemzetiség vállalása: elõnyök és hátrányok
  • 4.5. A magyar-magyar viszony: magyarországiak és kárpátaljaiak
  • 4.6. Emigrálás vagy hazatérés?
  • 4.7. Vallási élet
  • 4.8. A kárpátaljai magyarság és az ukrán nyelv
  • 4.9. A kárpátaljai magyarság megélhetési lehetõségei
  • 4.10. A hagyományok megõrzése mint az identitás megartó ereje
  • 4.11. Szimbólumok tisztelete
  • 4.12. Történelmi pillanatok és azok nehézségei a kárpátaljai magyarság sorsában

V. Konklúzió

VI. Összefoglalás

VII. Felhasznált irodalom


VIII. Mellékletek