Nemzeti kisebbségi tanácsi választások Horvátországban

A horvátországi kisebbségek személyi elvű autonómiáját a nemzeti kisebbségi tanácsok és a kisebbségi képviselők jelentik települési (községi és városi), megyei és fővárosi, valamint országos szinteken. A megválasztásukat a nemzeti kisebbségek jogairól szóló 2002-es alkotmánytörvény, valamint a helyi önkormányzati választásokról szóló 2012-es törvény szabályozzák.

A kisebbségi választói névjegyzékek központi állami szerv kezelésében vannak. A választásokat akkor kell kitűzni, ha községekben és városokban az egy kisebbséghez tartozók számaránya a legutolsó népszámlálás szerint a 1,5%-ot vagy a 200 főt, megyei és fővárosi szinten pedig legalább az 500 főt eléri. Jelöltet a kisebbségi szervezetek vagy a regisztrált szavazók állíthatnak: min. 20 fő községben, 30 városban, és 50 megyei szinten. Amennyiben a fenti feltételek egyike sem teljesül, de az adott közigazgatási egységben, települési vagy megyei szinten egyaránt, él legalább száz kisebbséghez tartozó, akkor az esetükben lehetőség van nemzeti kisebbségi képviselő választására (külön táblázatban).   

A választásokra négyévente, a többi választástól eltérő napon kerül sor. Szavazni személyesen lehet.

A képviselőket többségi rendszerben választják (ún. blokkszavazat) a községekben 10, városokban 15, megyékben pedig 25 fős tanácsokba. Az első, 2003-as kisebbségi tanácsi és képviselői választásokat követően, 2004-ben még pótválasztásokat tartottak.   

Lehetőség van arra, hogy ugyanabból vagy különböző közigazgatási egységekből kettő vagy több kisebbségi tanács és képviselő ún. koordinációs tanácsot hozzon létre, amely így működhet egy vagy több kisebbség közös testületeként is. Amennyiben a megyei-fővárosi szinten megválasztott kisebbségi tanácsok és képviselők kívánnak létrehozni egy, az ország egész területén működő koordinációs tanácsot, akkor ehhez a regionális tanácsok és képviselők több felének az egyetértése szükséges. A jogalkotó ezeket, az adatbázisban nem szereplő koordinációkat utóbb, 2010-ben jogi személyiséggel látta el.

Év Kisebbség Megye Város Község Választók száma befejezéskor Megjelentek száma Érvénytelen szavazatok száma Érvényes szavazatok száma Sorszám Jelölt Szervezet, jelölők Kapott érvényes szavazat Képviselő-e?
2003 Albán Zagreb County Nincs jelölt
2003 Bosnyák Zagreb County Nincs jelölt
2003 Szlovén Zagreb County Nincs jelölt
2003 Szerb Zagreb County 4005 86 85 1 1 NOVAKOVIC MILORAD 67 igen
2003 Szerb Zagreb County 4005 86 85 1 2 MILICEVIC LJUBAN 63 igen
2003 Szerb Zagreb County 4005 86 85 1 3 RAJŠIC DRAGAN 55 igen
2003 Szerb Zagreb County 4005 86 85 1 4 VLAISAVLJEVIC ZORAN 55 igen
2003 Szerb Zagreb County 4005 86 85 1 5 ŽILIC ALEKSANDAR 54 igen
2003 Szerb Zagreb County Samobor Nincs jelölt
2003 Bosnyák Zagreb County Velika Gorica Nincs jelölt
2003 Szerb Zagreb County Velika Gorica Nincs jelölt
2003 Szerb Zagreb County Zaprešić Nincs jelölt
2003 Szerb Zagreb County Dubrava Nincs jelölt
2003 Szerb Zagreb County Farkaševac Nincs jelölt
2003 Szlovén Krapina-Zagorje Zagorska Sela Nincs jelölt
2003 Szlovén Krapina-Zagorje Hum na Sutli Nincs jelölt
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GOJANI MARK 19 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 MURATI NAIL 12 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 DUŠI FILIP 9 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GOJANI ZEF 9 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 LJASKAJ PREK 9 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 MEMQAJ SKENDER 9 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 DUŠI NIKOL 8 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 DEMIRI AGIM 7 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 RADI PREN 7 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 AMEDI ME BEDIN 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 BABAJ XHEVDET 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 DEMIRI ABDILBARI 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GJIDODA AGIM 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 MARKI LUZ 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 PRENKPALJAJ ROBERT 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 RAHMANI NUHA 6 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 ALLAKAJ DED 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 AMEDI SELVER 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 DEMIRI FEJZULA 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GJIDODA JETON 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GJIDODA PETRIT 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 GJUGJAJ PREN 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 MEMQAJ KUJTIM 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 RADI GJON 5 igen
2003 Albán Sisak-Moslavina 285 38 0 38 SULEJMANI EVAT 5 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 ISAKOVIC ISMET 318 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 SMLATIC HAŠIM 294 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 DELKIC SLADA 278 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 BAJRIC HAMDIJA 261 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 HAFIZOVIC HAMZALIJA 253 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 HARŠEVIC ABDURAHMAN 252 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 ZENKIC KEMAL 247 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 SELMIC EVAD 246 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 HADŽIC MIRSAD 242 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 HAFIZOVIC ŠUKRIJA 242 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 EMINIC BESIM 241 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 SELMIC ERNA 232 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 MUJKIC ZILHA 231 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 HAMZAGIC HAZIM 228 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 TOPCAGIC FUAD 228 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 KADRIC ŠABAN 225 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 OMERCIC SEAD 225 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 VAKUFAC HILMIJA 224 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 MUJKIC ZLATA 223 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 KERANOVIC FIKRET 220 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 SUBAŠIC BEKIR 217 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 KUJUNDŽIC NESIMA 216 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 MEHINOVIC RAMO 216 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina 573 515 7 508 SELMIC SUVAD 211 igen
2003 Cseh Sisak-Moslavina Nincs jelölt
2003 Roma Sisak-Moslavina Nincs jelölt
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BOROJEVIC MILOŠ 2104 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 DABIC DUŠAN 1962 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BOGDANOVIC DORDE 1833 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 GVOJIC NIKOLA 1771 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 KLJAIC URO 1765 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 KLJAIC BRANKO 1738 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 CARIC NIKOLA 1667 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 LONCAR MILAN 1592 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BOŽIC STEVAN 1584 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BOJCETIC DUŠAN 1551 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 LJUBICIC-KEPCIJA MILICA 1516 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 DERMANOVIC BOROTA ILIJA 1512 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 SUŽNJEVIC JELENA 1447 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 SAMARDŽIJA PETAR 1427 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BOJCETIC MILOVAN 1394 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 SUŽNJEVIC NIKOLA 1387 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 TINTOR MIRKO 1353 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 MRKOBRADA MILOŠ 1324 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 RAJŠIC URO 1298 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 PUŠKAR RANKO 1293 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 RAJŠIC SIMO 1286 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 BAUSOVAC BRANISLAV 1271 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 OLUJIC PETAR 1255 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 JEDNAK ZORKA 1249 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina 31687 4394 217 4173 KALAMBURA MILE 1229 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 KLADAR ŽIVKO 374 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 DIVJAKINJA BRANKO 354 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 STOJIC DURO 318 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 BJELAJAC STEVO 311 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 STOJKOVIC GOJKO 303 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 PRILJEVA STOJAN 295 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 VRGA LJUBA 277 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 MEANDŽIJA DRAGOSLAV 273 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 ŠTULA MILAN 270 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 BUNJAC JOVO 256 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 MEANDŽIJA JASNA 245 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 PARIPOVIC NIKOLINO 242 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 GRUBIC MILORAD 241 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 MARICIC MILAN 240 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Glina 4099 496 7 489 SLAVNIC RADE 235 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 DŽEBRO MILOŠ 124 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 PUŠKAR ŽELJKO 108 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 KODŽIC MARINKO 106 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 DŽEBRO MIRO 104 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 JANIC RADE 104 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 GODIC ZORAN 102 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 JANIC ŠEDO 102 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 KNEŽEVIC MARA 98 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 BOROJEVIC BRANKO 96 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 ŠUGALJ DRAGAN 94 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 GODIC DALIBOR 92 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 CUGALJ DURO 89 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 PETROVIC BRANKO 89 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 PUŠKAR BRANKO 89 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Kostajnica 1166 185 5 180 PRERADOVIC BOGDAN 81 igen
2003 Cseh Sisak-Moslavina Kutina Nincs jelölt
2003 Szerb Sisak-Moslavina Kutina Nincs jelölt
2003 Szerb Sisak-Moslavina Novska Nincs jelölt
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 CORIC JOVAN 522 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 GVOJIC NIKOLA 488 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 FICUR NIKOLA 453 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 JANJANIN NIKOLA 449 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 VILUS MARA 438 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 MIOCINOVIC DUŠAN 429 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 POLIMAC DUŠAN 421 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 ŠTEKOVIC RADOSLAV 421 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 ŠUŠNJAR NIKOLA 415 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 JEKIC DRAGAN 409 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 DABIC RADMILA 407 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 PRERADOVIC JOVAN 407 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 SEKULIC DRAGOLJUB 405 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 RADANOVIC BRANKO 403 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Petrinja 3366 670 15 655 ŠLJIVO STOJAN 395 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 SEDIC MIRSAD 220 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 ARSLANOVIC BEHZAD 212 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 AVDIC ALIJA 205 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 BAJRIC INDIRA 205 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 CEHIC MIRSAD 199 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 HUZEJROVIC IBRAHIM 199 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 CEHIŠ ELDINA 193 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 KERANOVIC MIRSAD 192 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 PAŠIC EDHAM 188 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 KERANOVIC ŠEHO 184 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 DŽIHIC SALIH 181 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 MAŠINOVIC EMIRA 181 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 HAMZAGIC RASIM 180 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 ŠAHINOVIC EŠAF 180 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Sisak 417 383 6 377 OMEROVIC EDHEM 177 igen
2003 Roma Sisak-Moslavina Sisak Nincs jelölt
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 OLUJIC PETAR 378 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 BOJCETIC DUŠAN 360 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 KLJAJIC BRANKO 342 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 BOJCETIC MILOVAN 341 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 GAJIC SINIŠA 338 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 SAVURDIC STEVO 338 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 KLJAJIC DURO 336 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 DERMANOVIC-BOROTA ILIJA 332 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 LATINOVIC DUŠAN 330 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 DIDULICA BORA 329 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 LONCAR MILAN 329 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 NUKIC ILIJA 327 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 LUKIC MLADEN 324 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 NUKIC JAGODA 323 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sisak 4466 437 4 433 ŠTRELOV DRAGICA 320 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 BOROJEVIC MILOŠ 113 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 JASIC PETAR 98 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 KRESOJEVIC STOJAN 97 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 ROKSANDIC MILAN 96 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 ŠPANOVIC NIKOLA 96 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 ŠESTIC MILOŠ 94 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 KORDIC BRANKO 93 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 ŠAVIC PERO 92 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 NOVAKOVIC STEVO 92 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Donji Kukuruzari 1066 324 3 321 TRNINIC JOVAN 92 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 MRKOBRADA MILOŠ 586 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 RAJŠIC SIMO 583 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 KEPCIJA MILOŠ 570 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 JOKA BRANISLAV 564 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 ARBUTINA NIKOLA 514 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 MILAKOVIC LJUBAN 510 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 KORIZMA MARIO 505 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 PRERADOVIC MILORAD 493 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 KUTLIJA BOŽO 491 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Dvor 5152 845 20 825 PLAVLJANIC DORDE 441 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 BEKIC STEVAN 371 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 CICA SNJEŽANA 369 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 ARLOV SIMO 290 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 RODIC DURO 280 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 TEPŠIC RADIVOJ 252 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 LAPCEVIC CICA 238 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 MRAOVIC PREDRAG 238 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 COSIC BRANKO 233 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 GALOGAŽA BORKA 228 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Gvozd 4263 640 41 599 MARINCIC ADAM 215 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 BEKIC STOJAN 108 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 BRADARIC JOVAN 90 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 OVUKA BRANKO 82 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 DUDUNIC MIRKO 79 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 IGNJATIC ILIJA 77 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 LICANIN DURO 68 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 VUKOLIC PETAR 68 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 SUBOTIC MILIVOJ 65 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 PETROVIC NENAD 63 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Hrvatska Dubica 591 145 3 142 VUCETIC MILE 60 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Jasenovac Nincs jelölt
2003 Cseh Sisak-Moslavina Lipovljani Nincs jelölt
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 HNATJUK BOGDAN 15 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 HOŠKO ZDRAVKO 15 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 OVAD EMIL 13 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 ARDAN VLADO 12 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 KOSTECKI NIKOLA 11 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 MRKŠA ANKICA 10 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 LALUŠ IVAN 9 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 FEDAK MIRKO 7 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 SLOTA IVANKA 7 igen
2003 Ukrán Sisak-Moslavina Lipovljani 162 19 0 19 SLOTA BRANKO 6 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 VUKMIROVIC JANKO 154 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 POPOVIC MILAN 152 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 CRNOJEVIC JOVO 150 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 GARIC DUŠAN 150 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 CURIC DUŠKO 148 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 VUKICEVIC OSTOJA 146 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 CRNOJEVIC IGOR 145 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 GARIC STEVO 143 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 DUKIC NENAD 141 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Majur 514 166 4 162 KOLAREVIC NIKICA 137 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Sunja Nincs jelölt
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 BAŠIC SAMIR 12 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 ZULIC EMIN 10 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 BAŠIC EJUB 9 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 KARAHODŽIC ŠERIF 9 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 OMERCEHAJIC ŠEFIK 9 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 MILAŠIN BENINA 7 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 NURKIC REFIK 7 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 OKIC FIKRETA 7 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 DIZDAREVIC SUADA 6 igen
2003 Bosnyák Sisak-Moslavina Topusko 47 32 0 32 DŽANIC HASAN 5 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 CELAP DRAGUTIN 173 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 RADOVIC JOVAN 172 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 MIŠCEVIC SLOBODAN 164 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 BAKIC MILOŠ 159 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 ZLATAR DUŠAN 156 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 LUKAC NIKOLA 150 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 LJILJAK DRAGAN 148 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 JAKŠIC JANKO 144 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 SAMARDŽIJA NENAD 144 igen
2003 Szerb Sisak-Moslavina Topusko 1962 237 2 235 PAJIC BOŽIDAR 143 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 AKŠAMIJA EMIR 29 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 Mr. sc. AKŠAMIJA RUSMIR 27 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 HASANAGIC SEAD 26 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 ŠABIC SENAD 24 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 FAJKOVIC OSMAN 21 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 PILIPOVIC ASIM 21 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 DIZDAREVIC MUJO 20 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 KERIC ADEM 20 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 CERTOVIC HAMDIJA 20 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 BEŠIC HAMDIJA 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 BULJIC OMER 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 CORALIC IZET 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 DOGIC VAHIDA 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 IBRAHIMOVIC REFIK 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 KARAJIC HUSE 19 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 CORALIC ADILE 18 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 DERVIŠEVIC KASIM 18 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 KASUMOVIC NIJAZ 18 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 SKENDEROVIC HUSEIN 18 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 BULJIC HASIBA 17 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 DIZDAREVIC HIMZIJA 17 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 DOGIC DENISA 17 igen
2003 Bosnyák Karlovac 136 41 0 41 KOPRIVNJAK ŠAHA 17 igen
2003 Bosnyák