A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Rektori Tanácsának ülésén elhatározzák, hogy „az erdélyi magyarságnak különböző foglalkozású és pártállású képviselői kérésére” az egyetem a 12-i kiürítési parancsot megtagadva helyén marad. (A Rektori Tanács – helyben maradt – tagjai: Miskolczy Dezső rektor, Buza László prorektor, Rajty Tivadar dékán, Haynal Imre dékán, Balogh Ernő prodékán, Kristóf György prodékán.) // A Csendőrség Főfelügyelősége – a szovjet–román fegyverszüneti egyezmény 2. pontjára hivatkozva, amely előírja, hogy a román hatóságok internálják a Románia területén található német és magyar állampolgárokat – utasítja a vidéki felügyelőségeket, hogy internálják a német és magyar állampolgárságú személyeket, családtagjaikkal együtt. (Ez a rendelet az összes észak-erdélyi magyarra vonatkozik, hiszen a második bécsi döntést követően a magyar fennhatóság alá került magyarok mindnyájan megkapták a magyar állampolgárságot.) ? 1944. november 11. // Megjelenik Sepsiszentgyörgyön a Gavril Olteanu-vezette. Maniu-gárda („voluntării pentru Ardeal »Iuliu Maniu«”). „Partizánvadászat” és az elrejtett fegyverek összeszedése ürügyével sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követnek el október folyamán Háromszék, Csík, Maros-Torda és Kolozs megyékben. ? 1944. szeptember 26.

A Belényes melletti Magyarremetén, a visszavonuló magyarok csapatok nyomában megérkező román hadsereg katonái a szomszéd falubeli román lakossággal feldúlják és kifosztják a falut, és „partizán-akciók” vádjával harmincöt polgári lakost kivégeznek, (köztük tizenkét-tizennégy éves gyerekeket és hatvan éven felüli öregeket.) A közeli Kishalmágyon még további hat remeteit gyilkolnak le. Másnap a Fekete-Kőrös-menti Gyantán a 3. román hegyivadász hadosztály csapatai nyomában érkező ún. „»Someşul« batalioane fix” (helyben mozgósított, önkéntesekből álló alakulat) parancsnoka, Teodor Brîndea őrnagy negyvenhét magyart kivégeztet. ? 1947. május 17. // A bukaresti kormányhoz eljuttatott nyilatkozatukban a bukaresti magyar királyi követség alkalmazottai (Podosky István követségi első titkár, Luby Géza konzul, Tarnay István követségi titkár, Gyárfás László sajtótudósító, Forrai Zoltán kulturális attasé) közlik, hogy nem ismerik el a „budapesti bábkormányt”. „Ezzel az elhatározásunkkal kívánják bizonyítani, hogy felfogásuk hasonló a szabad országokban lévő magyar missziók vezetőinek és képviselőinek felfogásához, akik az igazi magyar érdekeket védik.” (A magyar diplomáciai képviselet alkalmazottait a román hatóságok augusztus végén internálják.)

A nemzetiségi oktatás ügyében tart megbeszélést a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürója. A Miron Constantinescu elnökletével megtartott ülésen érdemi megállapodásra nem kerül sor.

Összehívják a magyar és német „nemzetiségi dolgozói tanácsok” kibővített plenárisait. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának plénumán elnöklő Cornel Burtică KB-titkár beszédében szokatlanul élesen rohan ki a „Horthy-fasizmus irredentizmusa” ellen. A felszólalók mindegyike az elvárt „szöveget” mondja fel (Péterfi István elnök számadatokkal igyekszik bizonyítani a magyar kisebbség „teljes jogegyenlőségét”), csupán Albert Sándor, a Brassói Lapok főszerkesztője beszél nyíltan megyéje nemzetiségi oktatási problémáiról, amire Burtică úgy válaszol, hogy „erőfeszítéseket kell tenni a nemzetiségi oktatás további javítása terén”. Biczó György nagykövet úgy véli, hogy az egész tanácskozást csak azért kellett összehívni, hogy választ adjanak az amerikai magyar emigráns megmozdulásokra. (Ennek a törekvésnek a keretébe illeszthető bele az is, hogy Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatója a tanácskozás után interjút adhatott a New York Heraldnak.)

Király Károly – mivel az Ilie Verdeţi-hez írott levelére nem kap választ – levelet ír Vincze Jánoshoz, az RKP KB tagjához, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa egyetlen függetlenített alelnökéhez. Ebben erőteljesen kritizálja a párt kisebbségpolitikáját. A konkrét sérelmek megemlítése után kijelenti, hogy „a nemzetiségi kérdés a demokrácia próbaköve, alapja rendszerünknek” és „nem a rendszer rossz, nem a szocialista berendezkedés a bűnös, hanem a vezetési módszerek”. Angol nyelven 1979-ben jelenik meg a Witnesses to Cultural Genocide. First-Hand Reports on Romania’s Minority Policies Today című kötetben.   ? 1978. január.

Bukarestben összehívják a magyar és a német „nemzetiségi dolgozói tanácsok” országos plénumait (országos gyűléseit). Az első nap külön-külön tanácskoznak, majd a második nap közös plenáris ülést tartanak, melyen Nicolae Ceauşescu is felszólal. Az első nap a kétszáz küldött újraválasztja a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa elnökét (Péterfi Istvánt) és függetlenített titkárát (Koppándi Sándort), de nem választanak újjá két alelnököt: Király Károlyt és Antalfi Andrást, aki korábban „disszidált”. A most megválasztott új alelnökök: Fazekas Lajos Hargita megyei első titkár, Lőrincz László oktatási minisztériumi államtitkár, Péter Ilona kolozsvári cipőgyári munkás és Szabó Albert nagyváradi esztergályos, az alapítás óta pedig Méliusz József és Takács Lajos. Az előterjesztésben az országos pártkonferencia határozatából adódó feladatok című beszámolót ismertetik, emellett még két referátum hangzik el. Egyik a magyar nemzetiségi oktatás helyzetéről, melyet Lőrincz László oktatási minisztériumi államtitkár tart, a másik a kulturális ellátottság helyzetével foglalkozott, melyet Hegedűs László, az SZMNT nemzetiségi bizottságának államtitkár vezetője terjeszt elő. Takács Lajos alelnök a tanács munkatervét ismerteti. Mivel több felszólaló is felhánytorgatja a a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlatát, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák és ne küldjék őket az ország, vagy a megye egyik végéből a másikba.” (Ennek ellenére a korábbi gyakorlat folytatódik, sőt, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő.)