És október másodika között sorra csatlakozik az Országos Demokrata Arcvonal programjához a kommunista-szimpatizáns, antifasiszta értelmiségieket tömörítő szervezet, a Hazafiak Szövetsége (Uniunea Patrioţilor), a Petru Groza-vezette Ekésfront (Frontul Plugarilor) és a Romániai Szociáldemokrata Párt.

Az előző napon Csíkszentdomokosra érkező, Gavril Olteanu-vezette Maniu-gárda – miután végigrabolta a falut – tizenegy helybeli civilt (köztük egy nyolcvanegy éves asszonyt) agyonlő. Olteanu egy 1945 nyarán Iuliu Maniunak írott levelében azt állítja, hogy fegyverrejtegetőket végeztek ki. Ezzel szemben a valóság az, hogy volt, akinél rossz katonaruhát, másnál rossz gránátos ládát, gyakorló leventepuskát találtak, de az is megesett, hogy az egyik áldozatot névhasonlóság miatt, tévedésből végezték ki.)

Brassóban két napos országos értekezletet tart a Magyar Dolgozók Szövetsége, melyen csak a dél-erdélyi, bukaresti, háromszéki, udvarhelyi küldöttek vesznek részt. Itt döntenek arról, hogy megváltoztatják a nevüket, és létrehoznak egy „népi-nemzeti” szervezetet, melynek a neve: Romániai Magyar Népi Szövetség (Uniunea Populară Maghiară din România) – MNSZ. Az ideiglenes, központi végrehajtó bizottságnak Kurkó Gyárfás a vezetője. Ő a gyűlésen azzal indokolja a névcserét, hogy: „A régi keret azonban ma szűknek bizonyult. Hogy a mai kibővült feladat nevünkben is kifejezést nyerjen, szükséges, hogy a »dolgozó« nevét az ennél is átfogóbb »népi« névre cseréljük fel. A dolgozó különben is azt a látszatot kelti, mintha szakmai szervezet volnánk. [...] A »népi« szó viszont szervezetünknek úgy nemzetiségi, mint politikai jellegét kidomborítja. Bármennyire is fáj megválnunk a MADOSz névtől, amely nekünk csak becsületet szerzett, meg vagyok győződve, hogy a »Magyar Népi Szövetség« név új lépés előre mozgalmunk történetében.” Az ideiglenes, központi végrehajtó bizottságnak Kurkó Gyárfás (1947-ig elnök), Czikó Nándor, Bányai László, Dávid Sándor és Csákány Béla (1947-ig főtitkár, ő dolgozza ki az MNSz első ideiglenes szervezeti szabályzatát) lesz a tagja.) A gyűlésen az egyik legközelebbi feladatuknak „a magyarság soraiknak a fasiszta elemektől való megtisztítását” nevezik meg.   ? 1944. október 27.

A romániai Szövetséges Ellenörző Bizottság nevében Vinogradov tábornok, és Vasziljev vezérkari főnök átiratában közli C. Sănătescu miniszterelnökkel, hogy hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése” és az államapparátust 14-ig vissza kell vonni az 1940. augusztus 30-i, „belvederei” határ mögé. ? 1945. március 9–13. // A Kolozsvári Tízes Szervezet rendkívüli közgyűlésén – a helybeli magyar és román kommunisták nyomására – kimondják a szervezet önfeloszlatását. (A TSZ-et 1939-ben, mint a Magyar Népközösség kolozsvári szociális tagozatát Puskás Lajos piarista tanár szervezte meg. 1940–44 között a kolozsvári magyar társadalom döntő részét összefogó társadalmi szervezete volt. Az 1944. október 11. körüli napokban a városi közrend fenntartásában vett részt.) A Tízes Szervezet feloszlatása után a szervezet vezetősége megalakítja a kommunista befolyás alatt álló Népvédelmi Egyesület keretén belül működő Szomszédsági Szervezet kezdeményezőbizottságát. ? 1944. november 24. // Marosvásárhelyen a Bukarestből kinevezett városi és megyei vezetés helyére (a szovjetek utasítására) új vezetőség kerül. Stefan Pantea polgármester utóda Zsák A. József lesz, az új alpolgármesterek pedig: Soós József és Ioan Oltean. A főispán Victor Groza (Petru Groza testvére), az alispán Antalffy Endre, a rendőrfőnök Mihály József.

Észak-Erdélyben Maniu híveiből megalakul a Felszabadult Erdély Román Demokrata Szövetsége (Uniunea Democrată Româna din Ardealul Eliberat), amelyet Emil Haţieganu ügyvéd vezet. (Haţieganu 1940–44 között az észak-erdélyi románság egyik vezetője volt.)

A Monitorul Oficial közli a 261. sz. állampolgársági törvényt. Az 1. szakasz csak azoknak ismeri el az állampolgárságát, akik 1940. augusztus 30-án állandó lakhellyel és állampolgársággal rendelkeztek Románia területén. A 2. szakasz azoknak sem ismerte el az állampolgárságát, akik az előbbi kritériumoknak megfeleltek ugyan, de 1940. augusztus 30. után idegen állampolgárságért optáltak, vagy olyan állam hadseregében vállaltak önként katonai szolgálatot, amellyel Románia hadi állapotban volt. A törvényt már április 13-án, majd július 4-én módosítják.   ? 1945. augusztus 12.

Márton Áron körlevélben – azonnali kiközösítés terhe alatt – megtiltja papjainak, hogy olyan gyűléseken vegyenek részt, amelyeket a rendezők a római katolikus egyház elszakadása érdekében tartanak.

Kiadják az RMP Központi Vezetősége Politikai Irodájának Határozatát a nemzetiségi kérdésben. (A lapok csak 15-én közlik.) Ebben többek közt kijelentik, hogy a magyarok közé, még a helyi vezetőségekbe is „befurakodtak a kizsákmányoló elemek”, akik a „magyar egységet hangoztatják”, a „vatikáni ügynököket” is le kell leplezni. „A magyar nacionalista polgárság maradi szelleme és elszigetelődési irányzata még most is érezhető egyes kulturális és gazdasági intézményekben.” Ebben a dokumentumban fogalmazzák meg először azt a tételt, hogy a nemzetiségi/kisebbségi kérdést „mindig alá kell rendelnünk a munkásosztály fő feladatának.” ? 1951. szeptember 10–17. // Gerald Patrick O’ Hara, a bukaresti nunciatúra régense Bukarestben titokban felszenteli Pacha Ágoston temesvári püspök utódját, Boros Bélát. (Ő az első illegális püspök.) ? 1951. március 10.

Az Igazságban megjelenik Gheorghe Gheorghiu-Dej írása: „A népi demokratikus rendszer további erősödése a RNK-ban”. A cikkben kijelenti, hogy Romániában megoldották a nemzetiségi kérdést.

A magyarországi delegáció látogatását viszonzandó, Debrecenbe utazik a Babeş és Bolyai egyetemek – Constantin Daicoviciu-vezette – 162 tagú tanár- és diákküldöttsége. A Bolyairól Nagy Lajos prorektor, Tulogdy János, Jancsó Elemér, Kallós Miklós és Bodor András professzorok kísérik el a hallgatókat.

Romániába hurcolják az előző napon a budapesti jugoszláv nagykövetség elől elrabolt Nagy Imrét és társait. A Nagy Imre-csoport tagjait az elkövetkező egy-másfél évben a Bukarest melletti Snagovban tartják fogva.

Gyergyószentmiklóson a nagyközönség előtt megnyílik a rajoni múzeum. Igazgatója: Tarisznyás Márton.

Marosvásárhelyen tartják a MAT negyedik pártkongresszusát. A gyűlés hangulatát az önkritika és az egymásra mutogatás határozza meg. A fő „probléma” az, hogy a tartományban élő magyarok/székelyek nem beszélik elég jól az állam nyelvét. Csupor Lajos első titkár szerint a besorozott ifjúság a katonaságnál azért nem tud románul beszélni, mert a magyar gimnáziumokban és szakiskolákban „nacionalista szellemben nevelték őket”.

A new yorki The Reporterben megjelenik George Bailey újságíró nagy feltűnést keltő cikke az erdélyi magyarságról (Trouble over Transylvania). A szerző a helyszínen tett több hetes látogatása nyomán részletesen beszámol a magyar kisebbség súlyos elnyomásáról, egyebek mellett az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, a magyar nyelv használatának visszaszorításáról. Írásában több olyan tévedés is van, amelyek tovább éltek a későbbi, Romániával foglalkozó írásokban is: Így például azt írja, hogy 1956 októberében diáktüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Medgyesen (!) és Temesváron, (valójában csak az utóbbi városban volt utcai tüntetés), 1956 után pedig többezer magyart tartóztattak le, „ezek közül feltehetően többszázat kivégeztek” (a kivégzettek számát ma sem tudjuk pontosan), a hatósági intézkedések következtében 1962-ben már egyetlen magyar önálló iskola sem működött Romániában. (A magyar iskolák románosítása elsősorban a középiskolákat érintette, az elemi iskolák közt több is megőrizhette az önállóságát.)

Népszámlálást tartanak Romániában. Az ország összlakossága a végleges adatok szerint tizenkilencmillió százharomezer-százhatvanhárom, ebből magyar nemzetiségű egymillió hatszáztizenkilencezer-ötszázkilencvenkettő, magyar anyanyelvű egymillió hatszázhuszonhatezer, az erdélyi népesség mintegy huszonhét százaléka. (1956-hoz képest harminckilencezer-száznyolcvannéggyel nőtt a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma.) Moldvában a népszámlálás csupán kilencezerötszáztizenhat magyar anyanyelvű lakost „talált” – ez azt jelzi, hogy a még meglévő magyar anyanyelvű csángók nagy részét románnak írták be. Mintegy hetvenezerre tehető az 1956 és 1966 között a Kárpáton túlról betelepedettek száma.

Az RKP KB Végrehajtó Bizottsága ülésén heves vita folyik a „megyésítés” végrehajtásáról. Alexandru Drăghici kitart azon véleménye mellett, hogy a székelység esetében vissza kellene térni az 1950 előtt létező Udvarhely, Csík, Maros és Háromszék megyékhez. Ugyanezen az ülésen hangzanak el azok a viták is, amelyek a Székelyföld helyzetét és az erre vonatkozó nemzetiségi kérdést a gazdasági fejlesztés, az iparosítás szemszögéből is megvizsgálják. Heves vita folyik a „nagy székely megye” és a „kis székely megye” hívei között.

Nicolae Ceauşescu és kísérete (Fazekas János és Vasile Patilineţi) a koradélután Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában, végül az esti órákban Székelyudvarhelyen nagygyűléseken vesz részt. Beszédeiben a főtitkár arra helyezi a hangsúlyt, hogy az eddig iparilag elmaradott Székelyföld az elkövetkező évtizedben óriási mértékben fog fejlődni. (Az ötéves tervben a megye öt új vállalatot „kap”.) Az iparosítással pedig tulajdonképpen a kisebbségi kérdés is megoldódik. Egyébként pedig „a marxi-lenini politika következetes alkalmazásával Romániában helyesen megoldottuk a nemzeti[ségi] kérdést” – mondja Csíkszeredában. Székelyudvarhelyen kijelenti, hogy „senkinek sem engedjük meg, hogy beavatkozzék ügyeinkbe, hogy megsértse románia szuverenitését.” A gyűlések végén Ceauşescu minden esetben magyarul is elköszön az őt éljenző székelyektől. (A székelyföldi látogatás után néhány nappal – zsúfolt bukaresti munkaprogram után – augusztus 30-án a pártvezetés Kolozs megyébe látogat. A tordai és a kolozsvári naggyűlésen elhangzó beszédeiben Ceauşescu a párt körüli egység fontosságát hangsúlyozza.)

Nagyváradon meghal Bélteki Ferenc (Fugyivásárhely, 1909.) vikárius, az 1948-as kultusztörvény után a hatóságok által el nem ismert nagyáradi római katolikus egyházmegye vezetője. Utódát az egyházjogilag fölé rendelt (de ugyancsak el nem ismert) szatmári egyházmegye vezetője, Sipos Ferenc ordinárius nevezi ki, Hosszú László személyében. // A kolozsvári Utunk-ban megjelenik a kolozsvári magyar értelmiségiek (írók, egyetemi tanárok, színészek, képzőművészek stb.) „hűségnyilatkozata” (melyet Gáll Ernő és Huszár Sándor által fogalmazott). Ebben egyetértésüket fejezik ki a Nagy Nemzetgyűlés augusztus 22-i nyilatkozatával és kiállnak a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár által követett „függetlenségi” politikája mellett. Kijelentik azt is, hogy „A Román Kommunista Pártban látjuk nemzetiségi létünk össze problémái megoldásának letéteményesét a szocialista demokrácia szüntelen fejlesztése alapján. Biztosítjuk pártunk és államunk vezetőit, s személy szerint Nicolae Ceauşescu elvtársat bizalmunkról, és támogatásunkról...” A hatvanegy aláíró között található Balogh Edgár „író”, Benkő Samu „szakíró”, Földes László kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós Károly író, Létay Lajos költő, Mikó Imre „szakíró”, Rácz Győző egyetemi tanár, Senkálszky Endre színművész, Szervátiusz Jenő szobrász, Tóth Sándor egyetemi előadó tanár.

Ünnepi ülést tart Erdély és Románia „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából a Nagy Nemzetgyűlés. (Eredetileg Gyulafehérvárra nagy tömeggyűlést terveztek, de ezt lefújták.) Ezen Ceauşescu két és félórás beszédet tart, melyben – többek közt – hangsúlyozza, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”.

Több évi halogatás után Bukarestbe látogat Kádár János, az MSZMP KB első titkára, valamint Fock Jenő, a minisztertanács elnöke. A két napos tárgyalás végén újabb húsz évre aláírják az 1968-ban lejárt „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést”. A közös emlékeztető többek közt előírja, hogy a külügyminisztériumok fejezzék be a két főkonzulátus megnyitására vonatkozó tárgyalásokat. (Az 1973. november 28-án Bukarestben aláírt konzuli egyezmény rendelkezései szerint mindkét félnek jogában áll a másik fél területén konzuli képviseletet létesíteni.) A kiadott közös nyilatkozatban – a román fél merev ellenállása miatt – a nemzetiségi kérdés semmiféle formában sem szerepelhet.    ? 1977. június 15–16.

Zöld Lajos csíkszeredai újságíró alkotótábort szervez a gyergyószárhegyi ferences kolostor épületében. Ezt követően minden évben magyar és román képzőművészek táboroznak Szárhegyen és elkezdődik a romos Lázár-kastély helyreállítása is.   ? 1980. június 4–7.

Összehívják Bukarestbe, a KB székházába a magyar és német „nemzetiségi dolgozók” országos plénumait (országos gyűléseit). (A plenáris összehívását a büróban először októberre, majd decemberre tervezték, de a pártvezetés minden alkalommal elhalasztatta az eseményt.) A magyar és német küldöttek szinte a teljes politikai vezetés színe előtt szólalhatnak fel: több-kevesebb ideig jelen van Nicolae Ceauşescun kívül többek közt Emil Bodnăraş, Manea Mănescu, Fazekas János, Paul Niculescu-Mizil, Gheorghe Pană, Miron Constantinescu, Gere Mihály KB-tagok és Fazekas Lajos Hargita megyei elsőtitkár is. Az első nap külön-külön folyik a tanácskozás, majd a második nap együttes ülést tartanak. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésén negyvenhárman kérnek szót, de csak huszonketten szólalhatnak föl, többek közt Takács Lajos, Sütő András, Gáll Ernő, Gálfalvi Zsolt, Toró Tibor, Domokos Géza. A felszólalók általában a köztársasági elnöki funkció méltatása és bizonyos eredmények megemlítése után konkrét hiányosságokra, torzulásokra hívják fel a figyelmet. Hivatkoznak Ceauşescu 1971. évi állásfoglalásaira s arra, hogy egyes területeken az ő útmutatásait nem hajtják végre. Gálfalvi Zsolt például vitába szállt azzal a felfogással, hogy nemzetiségi kérdés már nincs, csupán néhány értelmiségi „élesztgeti”. Sütő többek között kéri a nemzetiségi tanácsok helyi szerveinek létrehozását, és a megyei szervek megerősítését. A tanácskozás legjelentősebb felszólalása Takácsé, aki hosszasan, adatokkal alátámasztva sorolja az oktatás terén meglévő sérelmeket. Azt is felemlegeti, hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző, a magyar feliratok pedig eltűntek. Takács azt sem hallgatja el, hogy az alantas hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő használatát. A második nap felszólaló Nicolae Ceauşescu többek közt kijelenti, hogy a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Ezután kifejti, hogy az anyanyelven való oktatás nem annyira fontos, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét” – tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. (Martin Ferenc nagykövet rejtjeltáviratában arról értesíti a külügyminisztériumot, hogy a küldöttek szerint a tanácskozás „teljes kudarccal végződött”.) Két nappal később, az RKP KB ülésén megbírálják Miron Constantinescut, hogy „túl liberálisan vezette” a plenárist, ezért felmentik a nemzetiségi tanácsok felügyeletére kapott megbízatása alól. Utóda Ilie Verdeţi lesz, aki kevésbé ismeri a kisebbségi kérdést mint elődje.   ? 1977. június 2.

Biczó György nagykövet arról tájékoztatja a budapesti külügyminisztériumot, hogy a legfelsőbb szintű találkozó után tapasztalata szerint a magyar értelmiségi körökben „az az általános vélemény, hogy – miközben a román pártvezetés a propaganda minden eszközét igénybe veszi a romániai nemzetiségi kérdés „teljes megoldásának” bizonyítására – a helyzet semmit sem javult, sőt: tovább folytatódik az erőszakos asszimilálási folyamat, a romániai magyar nemzetiségnek Magyarországtól való mesterséges távoltartása.”

Puja Frigyes külügyminiszter hivatalos, baráti látogatásra Bukarestbe látogat. A tárgyalások során felveti a „szállástörvénnyel”, a kishatárforgalommal (Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti ebből való kizárása), a kultúrális munkatervvel, a sajtótermékek kölcsönös forgalmazásával, a nemzetiségi kérdéssel, közös hagyományaink ápolásával, a vízügyekkel, főkonzulátusokkal, kishatárforgalmi átkelőhelyekkel, kultúrális intézetek kereskedelmi tevékenységével kapcsolatos problémákat. Puja a Minisztertanácsnak készített jelentésébenn közli: „Kifejeztem értetlenségünket az egyes megállapodások végrehajtásában tapasztalható halogató román magatartás felett”, amire Ştefan Andrei azzal válaszol, hogy: „A magyar megítélésnél pozitívabban értékelik kapcsolatainkat”. Kijelenti, hogy a „szállástörvényt” „nem tudják megváltoztatni, és a magyarok esetében sem tudna kivételt tenni.” és arra sem lát lehetőségét, hogy a három várost is bevonják a kishatárforgalomba. A többi kérdésben is semmitmondó válaszokat kap a magyar külügyminiszter.

Az RKP Központi Bizottságában – a szokásos főszerkesztői értekezleten – tájékozatást adnak arról, hogy „az utóbbi időben külföldön ismét fölerősödtek a Romániát érő imperialista támadások. A főszerkesztőket felszólítják, hogy lapjaikban „határozottan verjék vissza a támadásokat” és cikkekben mutassák be, hogy miként oldották meg a nemzetiségi kérdést, valamint hogyan hangolták össze a különböző megyék, tájegységek fejlesztését.

Összehívják Bukarestben a magyar és a német „nemzetiségi dolgozók tanácsai” országos plénumait. (Ezen első ízben részt vesz Nagy Ferdinánd volt Kovászna megyei első titkár, miniszter.) Az első napon külön-külön ülésezik a két tanács. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa plenárisán felszólalók mindnyájan az RKP konferenciájának határozatát, Ceauşescu útmutatásait méltatják, „a nemzeti [értsd: nemzetiségi] kérdés megoldását” hangoztatják és visszautasítják a „külföldi reakciós” szándékokat. (Domokos Géza, a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó igazgatója, a KB póttagja és Gálfalvi Zsolt, az SZNMT korábbi tanácsosa, publicista nem vállalja, hogy felszólaljon.) A második napi közös ülés végén Ceauşescu rövid beszédet tart, melyben többek közt megvédelmezi a vegyes házasságok gyakorlatát.

Pár napos előkészítés után Bukarestben összehívják a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plenárisát. (Ugyanekkor ül össze a német tanács is.) A pártvezetésből Petru Enache, a nemzetiségi tanácsokat felügyelő-, és Emil Bobu, a szervezési kérdésekkel foglalkozó KB-titkárok vesz részt a tanácskozáson. 120-an vannak jelen, a felszólalások csak román nyelven hangzanak el. Bobu záróbeszédében a nemzetiségi kérdés megoldottságát hangoztatja.

A Magyar Nemzetben megjelenik az MSZMP KB Külügyi Osztálya munkatársainak, Szokai Imrének és Tabajdi Csabának a cikke: Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés. Ebben leszögezik, hogy a mindenkori magyar politikának „létparancsa” a kapcsolattartás a határokon túli magyarokkal, a kisebbségi jogegyenlőség kérdése sohasem lehet lezárt, és nem tekinthető egy ország kizárólagos belügyének. A nagy feltűnést keltő írás a „magyarságpolitikai rendszerváltás” egyik nyitánya.