Az előző nap néhány helybeli román által Szárazajtára hívott, mintegy harminc-harmincöt fős, Olteanu-vezette Maniu-gárda kivégez tizenegy ártatlan helybéli civilt. (Két sebesült pár nappal később halt meg.) A gyilkosságokat és fosztogatásokat követő napokban a helybeli csendőrök mintegy hetven-nyolcvan férfit elhurcolnak a földvári haláltáborba, akiknek nagy többsége ott hal meg. Gyergyószentmiklós felé vonulva a gárdisták mindenütt terrorizálják a helybeli lakosságot, útközben még nyolc székelyt gyilkolnak meg. ? 1944. október 8. // A Malinovszkij marsall parancsnoksága alatt álló 2. Ukrán Front alegységei, valamint a 31. román gyalogos- és az 1. lovashadosztály csapatai bevonulnak Nagyszalontára. (Korabeli szemtanúk szerint néhány szovjet katona már 25-én, hétfőn este beszivárgott a város délnyugati térségébe, de vissza is vonult harci egységéhez.) Pár napos szovjet megszállás után a német–magyar haderő ellentámadásba lendült és visszafoglalja Szalontát. Október 2-án máig sem teljesen tisztázott okok miatt 18 cigányembert kivégeznek. Egyesek szerint azért, mert zászlóval fogadták a szovjet csapatok bevonulását, vagy mert házhoz vezették az orosz katonákat nők meggyalázására. // Közzéteszik a Nemzeti Demokrata Front (Frontul Naţional Democrat din România – korabeli fordításban: Országos Demokrata Arcvonal) programtervezetét, amelyet a Román Kommunista Párt központi bizottsága dolgozott ki, és az „összes demokratikus erőknek” ajánlott. A legfontosabb célok között szerepel „egy valóban demokratikus rendszer” kialakítása, a Hitler-ellenes front támogatása minden eszközzel, a nemzetgazdaság újjáépítése, és egy demokratikus agrárreform végrehajtása stb. (A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban a 4. pontban leszögezik: „Nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül teljes egyenlőség valósuljon meg valamennyi állampolgár számára. A baráti együttélés és együttműködés rendszere létesüljön az ország összes nemzetisége között. A nemzetiségi és vallási üldözés törvényes eljárásban és büntetésben részesüljön.”) ? 1944. október 12.

A Magyar Dolgozók Szövetsége dél-erdélyi csoportja az október 4–5-i bukaresti tárgyalásai alapján határozatot hoz, hogy elfogadja az Országos Demokrata Arcvonal programtervezetét. ? 1944. október 16. // A szovjet–román csapatok végleg elfoglalják Nagyszalontát. A bevonulás nagy félelmet kelt a lakosság körében, a szovjet katonák fosztogatnak, gyújtogatnak, ekkor gyújtják fel többek közt a főtér északi oldalán fekvő Rozvány-házat is.

A rendőrquestor visszakíséri Nagyenyedről Gyulafehérvári székhelyére Márton Áron római katolikus püspököt, arra való hivatkozással, hogy a magyar nemzetiségű lakosok speciális belügyminiszteri engedély nélkül sem gyalog, sem közlekedési eszközökkel nem mehetnek el egyik településről a másikba.

A marosvásárhelyi Magyar Demokrata Szövetség emlékiratot ad át a megye prefektusának, a „manista” Ioan Bozdocnak, melyben a román közigazgatás alatt elszenvedett magyar sérelmeket sorolják fel, többek közt megemlítve a tömeges elhurcolásokat. (Csak Maros-Torda vármegyéből közel négyezer magyar lakost hurcoltak el, köztük mintegy négyszázötven kiskorút a Maniu-gárdisták és a román csendőrök Földvárra, akiknek nagy része ott hal meg az internálótáborban. A megyéből elhurcolt kiskorúak egy részét – marosvásárhelyi közbenjárásra – december elején haza engedik.) // A kolozsvári magyar egyetem rektori tanácsa ülésén határozatot hoz, hogy december elsejével kezdődjék meg a tanítás, és ennek érdekében vegyék fel a kapcsolatot az eltávozott tanárokkal. (Október 11-én csak 15 professzor maradt az egyetemen.) Határoznak arról is, hogy az intézményalapító uralkodó Ferenc József nevét elhagyják, és a továbbiakban a „Kolozsvári Magyar Egyetem” elnevezést fogják használni.

Kolozsváron „Észak-Erdély ügyeinek intézése” céljából megalakul az ODA Észak-Erdélyi Központi (Legfelsőbb) Tanácsadó Testülete, melyben tizenkét személy képviseli a Román Demokrata Szövetséget, hat-hat az RKP-t, a RSZDP-t, a szakszervezeteket és az MNSZ-t, négyen az Ekésfrontot, két-két személy a Hazafiak Szövetségét, a Zsidó Demokrata Népközösséget és a Népvédelmi Egyesületet. (A Román Demokrata Szövetség politikai obstrukciót folytat, nem vesz részt az ODA munkálataiban, mivel az a véleményük, hogy „a Nemzeti Demokrata Arcvonal egyes csoportjai vagy képviselői észak-erdélyi autonómiát követelnek”.) A Tanácsadó Testület hét szakbizottságot állít fel, melynek munkaköre kiterjed Észak-Erdély minden lényeges problémájára. // Kolozsváron helyi népességösszeírást tartanak. (A népszámlálás megrendezését még november közepén rendelte el id. Teofil Vescan Kolozs megyei főispán. Elszórt adatok szerint november–december folyamán Csík, és Udvarhely vármegyékben is voltak népszámlálások, ezek eredményei azonban még nem ismeretesek.) Az összeírás szerint Kolozsvár összlakossága hetvenháromezer fő. Nyolcvanhárom és fél százaléka, (hatvanegyezer) magyar, tizenegy százaléka román. (1941-ben: az összlakosság száztízezer kilencszázötvenhat, amiből magyar kilencvenhétezer hatszázkilencvennyolc, román tízezerhuszonkilenc). // Marosvásárhelyen is népességösszeírást tartanak. Az összlakosság huszonkilencezer hatszázkilencvenkettő (1941-ben negyvennégyezer kilencszázharminckettő) fő. A város huszonhétezer hétszázhetvennyolc személy magyar nemzetiségű (kilencvennégy és fél százalék), (1941-ben még negyvenkétezer négyszázharmincöt magyar nemzetiségű személyt tartottak nyílván). A román nemzetiségűek száma ezernyolcszázkettő, hat százalék. (1941-ben még csak ezerhétszázhuszonhatan voltak.). Mintegy nyolc és félezer főre tehető azok száma, akik még a frontokon, vagy hadifogságban vannak, vagy a román adminisztráció után internálótáborba hurcolták. A deportált zsidók száma öt és félezer.). // A harmincas években alapított „Munkás Athenaeum” régi vezetősége ujjászervezi az egyesületet, fölvéve a „Józsa Béla Athenaeum” nevet. A kolozsvári magyar kommunisták egyik kulturális szervezetévé válik, amely könyvkiadással is foglalkozik. (Az év végén itt jelenik meg többek közt a „Vallás és egyház a Szovjetunióban”, és „A nő és a gyermek a Szovjetunióban” c. propagandakiadványok.) A kiadói alosztályt 1945 őszéig Szabédi László vezeti. // A Nemzeti Parasztpárt néhány markáns személyisége Dél-Erdélyben megalakítja a „Haiducii lui Avram Iancu” elnevezésű, antikommunista, szélsőnacionalista, magyarellenes fegyveres ellenállási csoportot. A Maniu-gárda feloszatása után a voluntárok egy része ebbe lép be.

Megalakul Nicolae Rădescu tábornok kormánya (korábban vezérkari főnök volt). A kormányfő magának tartja meg a belügyminiszteri tárcát. A belügyminiszteri államtitkár a kommunista Teohari Georgescu, az igazságügyi miniszter Lucreţiu Pătrăşcanu, a miniszterelnökhelyettes Petru Groza, a közlekedésügyi miniszter Gheorghe Gheorghiu-Dej, hadügyminiszter a pártonkívüli Ion Negulescu tábornok stb. (A kormányban az Országos Demokrata Arcvonalnak 6 miniszteri tárcája van.)   ? 1945. február 28.

A Monitorul Oficialban megjelenik a 641. sz. törvény, miszerint eltörlik a „faji törvényhozás” törvény-rendeleteit, vagyis visszaadják a zsidók polgárjogait. // Megjelenik a 644. sz. törvény, amely a korábbi jogszabályok kiegészítéseként tételesen felsorolja, hogy a 498/1942-es és a 443/1944-es törvényeket milyen kategóriákra kell alkalmazni. (A CASBI-törvény előfutárának tekinthető jogszabály a magyar és a német állam, illetve polgáraik romániai javainak zárolását rendeli el.) ? 1945. február 10.

és február 1-je között a kolozsvári („harmadikutas” irányzatot követő) Magyar Demokrata Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete memorandumot készít, melyben azt követelik, hogy az egyetem maradjon a helyén, a meglévő épületekben. A memorandumban javasolják, hogy az egyetem vegye fel Apácai Csere János nevét. (Aláírja az összes kolozsvári magyar középiskolás és egyetemista.) ? 1945. február 23. // A helyi Országos Demokrata Arcvonal határozata értelmében (a Világosság tudósítása szerint) Maros-Torda megyében és Marosvásárhelyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv lett.

A Monitorul Oficialban megjelenik az 57. sz. minisztertanácsi határozat, mellyel állami színházzá nyilvánítják a marosvásárhelyi Székely Színházat. (Teatrul Secuiesc din Târgul Mureş) A színházat hivatalosan március 10-én avatják fel, igazgatója báró Kemény János.

Brassóban tartják az MNSZ „százas” intézőbizottsági ülését. A gyűlés egyik legfontosabb eredménye, hogy határozatot hoznak az önálló választási lista állításáról.

Csíkszeredában tartják a négy székely vármegye közbirtokosságainak kongresszusát, melyet az Magyar Népi Szövetség Központi „százas” Intézőbizottsága hív össze. A közbirtokosság tulajdonában van ekkor Románia erdeinek tizenegy százaléka, hatszázötvenegyezer hektár, és csak Csík vármegyében ötvenkilenc közbirtokosság létezik. Elhatározzák, hogy Csíkszeredában felállítanak egy közös érdekvédelmi bizottságot. A közbirtokosságok jogvédő irodájának tevékenysége (a szélesebb jogkör, és anyagi megalapozottságának hiánya miatt) mindössze néhány körlevél kibocsájtásában merül ki.   ? 1948. október 14.

A magyar hatóságok kiadják Romániának (a még március 15-én letartóztatott) a magyar állapolgárságú Demeter Bélát. Az 1930-as években az Erdélyi Fiatalok mozgalmánál feltűnő Demeter 1941–44 között a Kolozsvári Estilap főszerkesztője, az Erdélyi Párt elnökének, Teleki Bélának a titkára, majd 1945-től Budapesten a Külügyminisztérium Békeelőkészítő Osztály Erdély-szakértője, az erdélyi magyarság érdekeinek következetes védelmezője. Feltehetően ő lett volna a Csőgör Lajos és csoportja, valamint a Márton Áron és csoportja ellen kezdeményezett perekben a koronatanú, aki bizonyítani tudná, hogy 1945–46-ban Csőgör Lajos, Demeter János, Venczel József, Korparich Ede adatokat szolgáltatott ki Magyarországnak, azzal a céllal, hogy „Erdélyt elszakítsák Romániától”. Demetert 1951. december 24-én a văcăreşti-i börtönben agyonverik az őrök.

Letartóztatják Birtók Ferenc brassó–bolonyai plébánost. 4 hónapi brassói raboskodás után átviszik a feketehalmi börtönbe. Eleinte hazaárulással vádolják (valójában arra akarják rávenni, hogy fogadja el az általa is törvénytelennek, illegitimnek tartott Adorján Károly-féle gyulafehérvári egyházvezetést).   ? 1954. november 9.

Az Előrében megjelenik a Román Munkáspárt Központi Vezetése és a Minisztertanács határozata a jegyrendszer eltörléséről. A lap szerint: „A dolgozók nagy megelégedéssel fogadták a jegyrendszeren és fejadagon alapuló ellátási rendszer megszüntetését.”

A rîmnicu sărat-i börtönben meghal Sándor Imre (Csíkverebes, 1893) gyulafehérvári titkos ordinárius, akit még 1952 januárjában ítéltek el egy koncepciós perben.

Az Előre információi szerint a Román Munkáspárt Központi Vezetősége határozata értelmében „rövidesen magyar nyelvű színházi és művészeti folyóirat indul”. (A Művészet c. képes havi folyóirat – Sütő András főszerkesztő irányításával – csupán 1958. április 1-én jelenik meg, de ezen a címen 1959. szeptemberében meg is szűnik.)

Temesváron a magyar líceum kilenc tanulóját, tizenkét-tizenhárom éves kisdiákokat (akik „Bíbor Banda” néven röpcédulákat terjesztettek) két évi, kiskorúak fegyházában letöltendő börtönbüntetésre ítélnek.

A Macskási-féle katonai törvényszék Kolozsváron ítéletet hoz a csíkszeredai középiskolai tanárok ügyében: Puskás Attilát húsz, Palczer Károlyt tizenöt, Bereczk Lajost, Lőrinczi Jánost, Kovács Gyulát nyolc-nyolc, László Gizellát négy évnyi börtönbüntetésre, illetve kényszermunkára ítélik. (Rajtuk kívül még öt diákot ítélnek el háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre.) Az elítéltek többsége 1964-ben amnesztiával szabadul. (A tanárokat az '56-os forradalom szimpatizálásával vádoltak – valójában a székelyföldi magyar értelmiség megfélemlítése lehetett a cél.)

A kolozsvári katonai törvényszék Nagyváradra kihelyezett tanácsa előtt folyik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete tagjainak pere. A nagyváradi tizenöt-tizenhat éves középiskolások által még 1956 októberében létrehozott szervezet röpcédulákat terjesztett, az '56-os forradalom szellemiségét tartották életben. Hatvanhárom személyt ítélnek el háromtól huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre.

az emigrációban élő magyar diákság szervezete, a Genfben székelő MEFESZ (Magyar Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Szövetsége) VIII. szövetségi közgyűlésén elfogadnak egy határozatot, amelyben a romániai magyar kisebbség helyzetével foglalkoznak. Ebben többek között követelik a megszüntetett/beolvasztott magyar iskolák és a Bolyai Tudományegyetem helyreállítását, a Magyar Autonóm Tartomány visszaállítását az eredeti határai között, a cenzúra eltörlését, Magyarország és Románia közötti látogatások, utazások megkönnyítését, a túlzó nacionalizmus, sovinizmus és irredentizmus megszüntetését.

A Hivatalos Közlönyben megjelenik a minisztertanács határozata a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság felállításáról. A bizottság magyar tagjai: Bene József, Csíky András, Hajdú Győző, Horváth Imre, Kovács György színész, Létay Lajos, Sütő András, Székely Zoltán. A végrehajtó bizottság (büró) tagja Domokos Géza. A bizottság alárendeltségébe tartoznak a fővárosi és a vidéki nagyobb nyomdák.    ? 1971. szeptember 15.

A budapesti Élet és Irodalomban ismertetik a Magyar Írók Szövetsége Kritikai Szakosztályában megrendezett kerekasztal-vitát a szomszédos országokban élő magyarság irodalmáról. A határozatban többek közt leszögezik: „vitathatatlan tény, hogy magyar nyelvű irodalmak alakultak ki a szomszédos országokban, s ezek szerves részei a magyar irodalomnak.” Kijelentetik, hogy „a felelősség ezekért az irodalmakért közös: a szomszédainké, és a miénk.” Az egységes Kárpát-medencei magyar irodalom tézisét Romániában hevesen visszautasítják, ám nem csupán a pártvezetés – mely a belügyekbe történő beavatkozásként értékeli a budapesti nyilatkozatot –, hanem a magyar írók egy része is. Domokos Géza, Huszár Sándor és Szász János – részben meggyőződésből, részben fölsőbb utasításra – írásaikban határozottan kritizálják az Írószövetség álláspontját, mondván, hogy a romániai magyar írók csak a saját pártvezetésük, országuk iránt érzik felelősnek magukat. A bukaresti nagykövetség megtudja, hogy a Román Írószövetség magyar nemzetiségű tagjai levélben kívántak válaszolni a Magyar Írószövetségnek a „közös felelősség” ügyében, kifejtve, hogy ez a román belügyekbe történt beavatkozás. A levelet végül még sem küldik el, valószínűleg azért, mert a pártvezetés leállította az akciót.

Karikás Péter, a külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról (Arad, Kolozsvár, Szék) készült „hangulatjelentésében” személyes tapasztalatairól beszámolva elmondja, hogy az emberek „húst hónapok óta nem láttak, de komoly zavarok vannak a liszt, olaj, kávé, sajtféleségek, gyümölcs stb. ellátásában is. Az említett élelmiszerekből alkalmanként csak korlátozott mennyiségben »osztanak«„, és a korábbi útjain tapasztaltakhoz képest szembetűnő az importcikkek hiánya. „Az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik. A romanizációnak nincsenek olyan kirívó atrocitásai, mint azelőtt, de az átgondolt, célratörő és állandó lett.” Beszámol arról is, hogy a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet (bár az alkotmány „biztosítja” ezt a jogot).

a minisztertanács – nyilvánosságra nem hozott – határozatával megszigorítja a külföldiekkel való kapcsolattartást: széleskörű jelentési kötelezettséget ír elő a külföldi állampolgárokkal folytatott beszélgetésekről.

Mondvacsinált indokkal felmentik a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsának „Az együttélő nemzetiségek körében folyó kulturális tevékenységével foglalkozó Irodája” vezetőjét, Gálfalvi Zsoltot. (Másfél évvel korábban egy átszervezés során az 1970 őszén létrehozott Együttélő Nemzetiségek Művelődési és Nevelési Főigazgatóságát már lefokozták Irodává.) Gálfalvi vissztér A Hét-hez, ahonnan három ével korábban „kiemelték” az SZMNT-hez. Leváltásának valódi oka az lehet, hogy túlságosan is exponálta magát, egyfajta „lobbistája” volt a magyar kulturális ügyeknek, az értelmiségi elitnek.   ¬ 1971. szeptember 15.

A budapesti minisztertanács határozatot hoz menekülteket befogadó állomások felállításáról az ország területén. (Békéscsabán, Bicskén és Debrecenben állítanak fel befogadó állomásokat.)