A bukaresti Ardealul (az Észak-Erdélyből elmenekült románok uszító, magyarellenes lapja) felhívást tesz közzé, „önkéntes erdélyi osztagok” (voluntarii pentru Ardeal) megalakítására szólítván fel olvasóit.

A temesvári Déli Hírlap közzéteszi a Romániai Magyar Dolgozók Szövetsége Országos Központi Bizottsága nevében kiadott felhívást. (A MADOSZ 1934 és 1938 közt az illegális Kommunisták Romániai Pártjának magyar fedőszerve volt.) A felhívásban elítélik a 2. bécsi döntést, tisztogatást követelnek és csatlakozásra hívnak fel „minden becsületes magyar embert, tekintet nélkül vallására, társadalmi helyzetére és politikai meggyőződésére”.   ? 1944. október 4.

A sepsiszentgyörgyi Desrobirea közzéteszi a Gavril Olteanu-vezette félkatonai egység felhívását, amelyben többek közt ez olvasható: „Erdélyi románok! Szabadságunkat tűzzel és vérrel szerezzük vissza. A magyar tömlöcöket szétzúzzuk, a falvakat és városokat megtisztítjuk a német–magyar hóhéroktól, a négyéves idegen megszállást kegyetlenül megbosszuljuk.”   ? 1944. szeptember 26.

Vincze Jánosnak, az RKP Brassó tartományi titkárának kezdeményezésére aktivizálódik a MADOSZ Kurkó Gyárfás-vezette brassói csoportja is és a bánsági csoport után ez is kiad egy felhívást, melyben a temesváriakénál keményebb „osztályharcos” hangot ütnek meg, határozott tisztogatásra szólítanak fel a magyarság soraiban, és kijelentik: „minden magát demokratának valló magyarnak a MADOSZ-ban van a helye”. Az elkövetkező hetekben Dél-Erdélyben a brassói csoport kezébe kerül a szervezet központi irányítása. ? 1944. október 16. // A szovjet és román csapatok visszafoglalják Tordát.

Plijev tábornok lovas-gépesített csoportjának egységei elfoglalják Nagyváradot. Orosz kiskatonák agyonlövik Ujhelyi István 33 éves székesegyházi segédlelkészt. // A bukaresti Dreptateában (a Nemzeti Parasztpárt lapjában) Corneliu Coposu, az NPP főtitkára durva magyarellenesség kirohanásban támadja a 8-i bukaresti nagygyűlésen részt vett MADOSZ-t. Többek közt kijelenti: „Mindenekelőtt a MADOSZ helye nem minálunk, Romániában, hanem őnáluk, Magyarországon van. Nekünk nincs szükségünk a magyar »demokratikus« szervezetek együttműködésére[...] Ott, Magyarországon kell dolgoznia a MADOSZ-nak [...]. Nem tűrhetjük jelenlétüket itt, a demokratikus szabadságnak ebben a környezetében [...] Felhívjuk a MADOSZ-t, tűnjék el minél előbb. Nem akarjuk tovább hallani a nevét!” // Megalakul Kolozsváron az Országos Demokrata Arcvonal Tanácsa (Consiliul Frontul Naţional Democrat), melyet a Román Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Szövetsége, a Romániai Szociáldemokrata Párt, az Egységes Szakszervezetek (Sindicatelor Unite), az Ekésfront, és a Hazafiak Szövetsége hoz létre. // A Kolozs megyei Fejérden a bevonuló román katonák letartóztatják a magyar bírót, majd elhurcolják, és kivégzik. Tizenegy nappal később, 23-án a román csendőrőrmester két magyar férfit behivat a községházára – másnap mindkettő holttestét a község szélén fedezik fel. (November közepéig, a román közigazgatás kiparancsolásáig a román csendőrség asszisztálása mellett néhány helybeli román rendszeresen terrorizálja a magyar lakosságot, a református lelkészt családjával együtt elüldözik.) A zaklatás még 1945 nyarán is folytatódik. ? 1945. augusztus.

Az Olteanu-vezette Maniu-gárda Gyergyószentmiklóson a téglagyárban három székelyt agyonlő. A további gyilkosságokat a szovjet városparancsnok akadályozza meg. (A félkatonai alakulat ezt követően szétszóródik, maga Olteanu pedig felmenekül a Kelemen-havasokba, ahol egyik vezetője lesz a Haiducii lui Avram Iancu nevű titkos antikommunista fegyveres szervezetnek. Hangoztatott célja „a kommunizmus, a zsidók, és a magyarok elleni harc”.) // A marosvásárhelyi Magyar Demokrata Szövetség Szervező Bizottsága felhívásban ismerteti céljait: „1) A Székelyföld minden demokratikus erejének tömörítése népi jogaink megvédése érdekében, [...] 3) Emberi jogaink biztosítása az emberi jogokat védő nagyhatalmak, a Szovjetunió, Nagybritannia és az Egyesült Államok segítségével, 4) Magyar és román együttműködés a mesterségesen szított nemzetiségi ellentétek megszüntetéséért, 5) Teljes közigazgatási, törvénykezési és kulturális szabadság minden ittélő népnek, 6) A magyarság minden rétegét egyaránt érintő kérdésekben együttműködés a Kommunista Párttal. [...]” ? 1944. november 10. // Bevonul Nagyváradra a bihari román csendőrlégió. Két nappal később Zajcev ezredes, a helyi szovjet katonai parancsnok – felettesére, Csernyikov tábornokra hivatkozva – ideiglenesen engedélyezi a román csendőrség ott tartózkodását. Október 29-én engedélyezik a hadkiegészítő parancsnokság bevonulását is. ? 1944. október 30.

Constantin Burducea vallásügyi miniszter írásbeli felhívást intéz az erdélyi református egyházkerület vezetőségéhez, hogy az joghatóságát terjessze ki a királyhágómelléki egyházkerületre. Az „ajánlatot” a címzett visszautasítja. (A királyhágómelléki egyházkerület a trianoni békediktátum következményeként alakult meg. A második bécsi döntés után megszűnt és a terület visszakerült a tiszántúli egyházkerülethez. Mivel a Partium hovatartozása ekkor még kétséges, az egyházkerület sorsa is bizonytalan.)   ? 1947. január 17.

A marosvásárhelyi Szabad Szó közli a Bolyai Tudományegyetem rektori tanácsának fölhívását Erdély magyar társadalmához. Az egyetem súlyos anyagi helyzetére hivatkozva fölkér „mindenkit: földművest, munkást, iparost, kereskedőt, vállalkozót, szabadfoglalkozásúakat és tisztviselőket, de hívjuk a szervezeteket és intézményeket is: a gazdaköröket, szövetkezeteket, közbirtokosságokat, szakszervezeteket, ipartestületeket, kis- és nagyüzemeket, pénzintézeteket, állami és egyházi hatóságokat, iskolákat, világi és egyházi, társadalmi és közművelődési egyesületeket, járuljatok hozzá pénz- és természetbeni adományaitokkal, szervezett gyűjtésekkel a Tudományegyetem megindításához és ifjúságunk anyagi gondozásához!” Mintegy egymilliárd lejre volna az egyetemnek szüksége.   ? 1946. március 21.

Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök több hetes bérmakörútja során részt vesz a csíksomlyói búcsún. (A gyulafehérvári püspök résztvétele a búcsún mindig kivételes esemény-számba ment.) A százötvenezres tömeg előtt elmondott beszédében a püspök tiltakozik a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i döntése ellen (melyben az 1937-es magyar–román határ visszaállítását javasolják). Az elkeseredett, forrongó tömeget beszédével sikerül lecsillapítania. Nékám Sándor, a bukaresti Magyar Misszió vezetője értesülése szerint „a püspököt felkereste a jelenlevő községek férfiküldöttsége, és megkérte beszédének a szövetséges nagyhatalmak képviselőihez való továbbítására. Hazavezető útjában a szentkeresztbányai munkások köszönetet mondtak a csíksomlyói beszédért, és reményüket fejezték ki, hogy a püspöki szót a béketárgyaláson is meghallgatják. Marosvásárhelyen a református esperesi kerület tanácsa közölte vele, hogy mögötte áll minden hasonló természetű megnyilatkozásában. Ugyanezt hozták tudomására az unitáriusok is.”

Éjszaka Temesvárról elhurcolják az egyházmegye ordináriusát, Plesz Józsefet. A joghatóság utódára, Frigyér Iván kanonokra száll. (Az egyházmegyéből ekkor több, mint fél tucat papot tartóztatnak le.)

Kolozsvárott tovább folynak az „egyesítési gyűlések”. Hétfőn az Egyetemiek Házában a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, valamint a Gh. Dima Zeneművészeti Intézet hallgatói, a Magyar Színházban pedig a Babeş és Bolyai egyetemek matematika-fizika és természettudományi karainak hallgatói gyűlnek össze, másnap pedig a Mezőgazdasági Főiskola diákjai gyűléseznek. Minden esetben „forrón üdvözlik” az egyesítést és „hűségtáviratokat” küldenek a bukaresti pártvezetésnek.

Kolozsváron öngyilkos lesz Csendes Zoltán (Kolozsvár, 1924.) statisztika professzor, a Bolyai Tudományegyetem egyik utolsó prorektora, aki részt vett az egyetem-egyesítéssel kapcsolatos tárgyalásokon. Tettét minden bizonnyal a magyar egyetem felszámolásával szembeni tiltakozás motiválta.

a két ország közötti utasforgalom tovább nő: Romániából Magyarországra ötszázhatvanezer személy utazik be, míg a magyar utasforgalom Romániába nyolcszázezer. A román határőrizeti szervek kétezerhétszázkilencven esetben tagadják meg a magyar állampolgárok Romániába történő belépését és visszafordítják őket. (A külügyminisztérium egyik 1985. július 12-i feljegyzése szerint „a román hivatalos szervek a magyar állampolgárok beutazását tiltólistákkal, adminisztratív, bürokratikus, esetenként az emberi méltóságot sértő módszerekkel akadályozzák.”) A magyarországi statisztikai nyilvántartás szerint összesen négyszáznegyvenketten, a román szerint hétszázhetvenhárman telepedtek át Magyarországra. (A magyar belügyminisztérium az elfogadott áttelepülési kérelmeknek csak mintegy felét hagyja jóvá.)