A Máriaradnára internált erdélyi ferenceseket a Securitate Désre, Esztelnekre és Kőrösbányára hurcolja, ezeket a helyeket jelölve ki számukra további kényszer-tartózkodási helyül. A ferences nővérek a szászvárosi ferences kolostorba kerülnek.   ¬ 1951. augusztus 20.

A bukaresti kultuszminisztériumba hivatják Jakab László székelyudvarhelyi és Antal József csíkszeredai plébánosokat. Mivel nem hajlandók elismerni a Bukaresthez hű, törvénytelenül kinevezett Adorján Károly gyulafehérvári püspökhelyettest, szeptember 10-i hatállyal Kajántóra, illetve Szentágotára száműzik őket. (Ezekben az években bevett módszer volt, hogy az állammal szembeszegülő – a börtönben ülő Márton Áron püspökhöz hű – katolikus papokat törvénytelenül különböző vidéki plébániákra száműzik.)

Az RMP Politikai Bizottsága létrehoz egy, a KB alárendeltségébe tartozó „nemzetiségi bizottság”-ot. A tizenegy fős grémium titkára Vécsei Károly, a MAT egyik osztályvezetője, Fazekas János bizalmasa lesz, öt tagja magyar (mások mellett Bányai László, Robotos Imre, Kovács György). Feladatkörébe tartozik „a román nép és az együtt élő nemzetiségek közötti barátság megszilárdításáról szóló pártirányelvek alkalmazásának”, illetve „különösen a nemzetiségi értelmiségiek körében a burzsoá nacionalizmus megnyilvánulásainak, illetve legyőzésére szolgáló módszereknek” a vizsgálata. A bizottság tényleges tevékenysége fennállásának három évében meglehetősen csekélynek mondható.

Letartóztatják a csíkszeredai Fodor Pál mérnököt (társait csak november 27. és december 4. között), aki egy tervezetet készített az erdélyi kérdés megoldására, melyet megmutatott Márton Áron püspöknek is.   ? 1958. február 27.

Bukarestben tartják a kommunista párt IX. kongresszusát, mely jóváhagyja a márciusi plenáris döntéseit. (A kongresszuson vendégként jelen lévő magyar pártküldöttséget Fock Jenő, az MSZMP KB PB-tagja, az MNK Minisztertanácsa alelnöke vezeti.) A KB Végrehajtó Bizottságába kerül Mogyorós Sándor, póttag lesz Fazekas János és Gere Mihály (a Maros-Magyar Autonóm Tartomány néptanácsi elnöke). Ezeket a személyi változásokat a külügyminisztérium roman referatúrája úgy értékeli, hogy „mindez gesztusként értékelhető egyrészt a romániai magyar nemzetiség felé, de közvetve Magyarország felé is. Feltételezhető, hogy a fenti változások indítékai között egyik tényezőként az 1964. júliusi és 1965. júniusi magyar–román pártközi tárgyalások szerepelnek.” (A kongresszuson változtatják meg a Román Munkáspárt nevét Román Kommunista Pártra.) A kongresszus után megalakítják az RKP Központi Bizottsága mellett működő „nemzetiségi bizottságot”. A grémiumra legmagasabb szinten maga a főtitkár „ügyel”, de a közvetlen irányítás a KB apparátusának néhány, különböző területeken dolgozó tagja (Mihail Dalea, Petre Borilă, Leonte Răutu, Virgil Trofin és Gheorghe Stoica) kezében van. A bizottság magyar tagjainak (Domokos Géza, Takács Lajos, Sütő András, Létay Lajos, később Koppándi Sándor) feladata „a magyar nemzetiség életét érintő – elsősorban ideológiai-kulturális jellegű jelenségek feltárása, javaslatok kidolgozása”. A nemzetiségi bizottság létrehozásáról a nyilvánosság előtt sohasem esik szó.   ? 1966. június 27–28.

Az új főtitkár, Nicolae Ceauşescut (Gere Mihály, Fazekas János, Virgil Trofin, Emil Bodnăraş, Alexandru Drăghici társaságában) ellátogat a Maros-Magyar Tartományba. Fölkeresik egyebek mellett Dicsőszentmárton, Marosvásárhelyt, Balánbányát, Csíkszentmártont és Székelyudvarhelyt. A kétnapos látogatás a magyar kisebbségnek tett hesztusnak számított.

A Nagy Nemzetgyűlés elfogadja az új alkotmányt. (A 20. században ez a hatodik érvényben lévő alaptörvény.) Ebben rögzítik, hogy az ország új megnevezése: Románia Szocialista Köztársaság. A 17. szakaszban leszögezik, hogy az ország állampolgárai „nemzetiségre, fajra, nemre vagy vallásra való tekintet nélkül egyenlő jogokat élveznek a gazdasági, politikai, jogi, társadalmi és kulturális élet minden terén. Az állam szavatolja az állampolgárok jogegyenlőségét. Tilos ezen jogok bármilyen korlátozása és a gyakorlásuk során bármilyen megkülönböztetés nemzetiségi, faji, nemi vagy vallási alapon. Minden olyan megnyilvánulást, amelynek célja ilyen korlátozások bevezetése, a nacionalista-sovén propagandát, a faji vagy nemzeti gyűlölet szítását törvény bünteti.” A nemzeti kisebbségekről a 22. szakasz szól: „...az együttélő nemzetiségeknek biztosítva van az anyanyelv szabad használata, továbbá könyvek, folyóiratok, színházak és a minden fokú oktatás a saját nyelvükön. Azokban a közigazgatási-területi egységekben, amelyekben a román lakosságon kívül más nemzetiségű lakosság is él, minden szerv és intézmény szóban és írásban az illető nemzetiség nyelvét is használja, és tisztviselőket nevez ki ezek soraiból vagy más olyan állampolgárok közül, akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életmódját.” // Megalakul Ion Gheorghe Maurer harmadik kormánya. Ebben a minisztertanács alelnöke Mogyorós Sándor és Fazekas János. A könnyűipari miniszter Szenkovits Sándor, a belkereskedelmi miniszter Levente Mihály. Az Államtanács alelnökei közé kerül az addig is tag Takács Lajos mellé Gere Mihály.

A Nagy Nemzetgyűlés elfogadja az új oktatásügyi törvényt. Ez három és hat éves kor között fakultatívvá teszi az óvodalátogatást. (1979-től kötelezővé válik minden öt éves gyermek számára.) Az addigi hetedikről a hatodik évre szállítják le a tankötelezettség korhatárát, valamint általánossá teszik a VIII. osztály utáni tanulást. A törvény szerint a líceumok hálózatát és az éves beiskolázási tervet az oktatási minisztérium, a megyei néptanácsok végrehajtó bizottságainak javaslatai alapján, míg a szaklíceumok hálózatát, profilját, és a beiskolázási tervét egyenesen a minisztertanács hagyja jóvá. (Mindez azt jelenti, hogy például a szaklíceumok profiljának kialakításánál a helyi érdekek sokszor nem számítanak és egy új líceum, vagy tagozat létesítéséről sem városi, vagy megyei szinten döntenek, hanem „a központban”.) Ugyancsak ez a törvény szervezi át a szaklíceumok rendszerét (Ez hasonlít a magyarországi gyakorlathoz: a magyarországi szakközépiskolának megfelelő szaklíceum érettségi oklevelet és szakmunkás bizonyítványt ad. A szakiskolák egy, másfél éves szakképzést nyújtó oktatási intézmények.) Amint a törvény szövegéből kiderül, a szakoktatás ismét csak román nyelven történhet. A nemzetiségi nyelvű oktatással közvetlenül csak a törvény 52. szakasza foglalkozik: „A nem román nemzetiségű tanulók választhatnak, hogy román nyelvű általános iskolába iratkozzanak be abban az iskolai körzetben, amelyben laknak, vagy olyan iskolába, amelyben a tanítás nemzetiségük nyelvén folyik.”   ? 1973. május 13.

Karikás Péter, a külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról (Arad, Kolozsvár, Szék) készült „hangulatjelentésében” személyes tapasztalatairól beszámolva elmondja, hogy az emberek „húst hónapok óta nem láttak, de komoly zavarok vannak a liszt, olaj, kávé, sajtféleségek, gyümölcs stb. ellátásában is. Az említett élelmiszerekből alkalmanként csak korlátozott mennyiségben »osztanak«„, és a korábbi útjain tapasztaltakhoz képest szembetűnő az importcikkek hiánya. „Az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik. A romanizációnak nincsenek olyan kirívó atrocitásai, mint azelőtt, de az átgondolt, célratörő és állandó lett.” Beszámol arról is, hogy a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet (bár az alkotmány „biztosítja” ezt a jogot).

Aradon koszorúzást tartanak a kivégzett tábornokok emlékoszlopánál. A százhuszonötödik évfordulóra való tekintettel a román külügyminisztérium jóváhagyja, hogy közös magyar–román koszorúzásra kerüljön sor. (A közös megemlékezésre még februárban, a Magyar–Román Kulturális Együttműködési Vegyesbizottság második ülésén tett ajánlatot a magyar fél.) Az eseményt a román tömegtájékoztatásban szinte eltitkolják azzal a céllal, hogy távol tartsák a nagyobb tömegeket az eseménytől.

Erdélyi munkalátogatáson vesz részt Nicolae Ceauşescu. Ellátogat Hargita, Maros, Szilágy és Szatmár megyékbe, hét városban mond beszédet, melyekre tömegével vezénylik ki a munkásokat, diákokat. Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és marosvásárhelyen beszédeiben elsősorban a térség gazdasági fejlődéséről beszél, de kitér az anyanyelű oktatás kérdésére is. Kijelenti, megvannak a lehetőségei annak, hogy mindenki a saját nyelvén tanuljon, beszéljen, de nem ez a legfontosabb, mert „anyanyelvünktől függetlenül van egy közös nyelvünk – a dialektikus materializmus, a tudományos szocializmus forradalmi nyelve...” Biczó György nagykövet azt jelenti a budapesti külügyminisztériumnak, hogy diplomáciai és nemzetiségi körökben a látogatást azzal hozzák összefüggésbe, hogy a magyarlakta vidékeken „még mindig nem nyugodtak meg a kedélyek”.

Elbocsájtják – indoklás nélkül – állásából A Hét munkatársát, Beke György írót, publicistát. Feltehetően az a „bűne”, hogy évek óta szociografikus riportokban mutatja be Erdély egy-egy tájegységét, illetve az ott lakó magyarságot. Legutóbbi, a bihari és szatmári magyarságot bemutató kötetét (Boltívek teherbírása) kivonják a forgalomból. A titakozások hatására végül mégis visszaveszik a szerkesztőségbe, ám továbbra is „fél-indexen” van. 1986-ban nyugdíjazzák.

Budapesten meghal Makkai László (Kolozsvár, 1914.) történész, Makkai Sándor író, református püspök, teológus fia. Apjával 1936-ban Magyarországra távozik, de 1940-44 között az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa, a Ferenc József Tudományegyetem tanára. Erdély középkorának egyik legjelentősebb kutatója, a három kötetes Erdély története egyik szerzője, szerkesztője.