Örmények a Kárpát-medencében címmel új szövegtárral bővült Digitális Olvasószobánk

Eleddig két hasonló tematikájú bibliográfia látott napvilágot: az elsőt Ávedik Félix szerkesztette 1921-ben, a legutóbbit Korbuly Domokos és Simon J. Záven 1986-ban. Amiképpen azok, úgy jelen bibliográfia sem törekszik a teljességre. Az irodalomjegyzék a haszonelvűség jegyében és az interdiszciplinaritásra való tekintettel a hazai örménység történeti irodalmába csupán bepillantást nyújt, mégis számos segédtudomány képviselőjének nyújthat megfelelő támpontot egy kutatás kezdetleges stádiumában. Nyolc fejezetre oszlik, melyeken belül külön kerültek felsorolásra az önálló kötetek – monográfiák, tanulmánykötetek, forrásgyűjtemények, emlékiratok, doktori értekezések és repretóriumok –, valamint külön fejezetben a tanulmányok, levéltári ismertetők, forrásismertetések és egyéb közlemények. Az első fejezet általános áttekintést nyújt a Kárpát-medence örmény diaszpórái történetéhez. A második fejezet a hazai örménység genealógiájának, heraldikájának és egyes nevesebb személyiségei életrajzának irodalmába enged bepillantást nyerni, míg a harmadik fejezet a történelmi Magyarország örmény településeinek helytörténeti irodalmát ismerteti. A negyedik fejezet a hazai örménység egyháztörténeti irodalmának szolgál rövid jegyzékül, míg az ötödik a magyarországi és erdélyi örmény művészet- és művelődéstörténetet ismertető irodalom vázlatos bemutatására vállalkozik. A hatodik fejezt az örmény társadalomtörténet különböző aspektusait bemutató, válogatott írásokkal szolgál, míg a soron következő, hetedik fejezet néprajzi vonatkozású írásokat ismertet. Az utolsó, nyolcadik fejezet végül röviden összegzi a gazdaság- és tudománytörténet, valamint a nyelvészet, a hazai örményeket érintő, tudományos igénnyel írt publikációit.

Kránitz Péter Pál

 Örmények a Kárpát-medencében