A nemzeti kisebbségek jogainak védelme a nemzetközi jog tükrében

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet tisztelettel meghívja 

„A nemzeti kisebbségek jogainak védelme a nemzetközi jog tükrében”

 című konferenciájára

 

2015. április 30.

Helyszín: A Szegedi Akadémiai Bizottság Díszterme (Szeged, Somogyi Béla utca 7., I. em.)

 

Program

10.00-10.10 Megnyitó

Dr. Trócsányi László, egyetemi tanár, igazságügyi miniszter, SZTE ÁJTK, Igazságügyi Minisztérium

10.10-10.40 A nemzeti kisebbségek védelmének jogi alapjai az Európa Tanácsban

dr. Vizi Balázs, tudományos főmunkatárs, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet

10.40-11.10 Az Európa Tanács „A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” 1985 (2014) c. jelentés háttere és jelentősége

Kalmár Ferenc, a szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, Külgazdasági és Külügyminisztérium

11.10-11.40 Az identitáshoz és az anyanyelvi oktatáshoz való jog kérdésköre az Európa Tanács „A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” 1985 (2014) c. jelentés tükrében (Kalmár-jelentés)

dr. Juhász Hajnalka, közigazgatási tanácsadó, Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

11.40-12.00 Kérdések, hozzászólások

12.00-13.00 Ebédszünet

13.00-13.30 A működő kisebbségi területi autonómia nemzetközi jogi keretei

dr. Tóth Norbert, mb. dékán helyettes, nemzetközi jogász, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi Jogi Tanszék

13.30-14.00 A nemzeti kisebbségek szabad választásokhoz való joga az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában

dr. Varga Péter, stratégiai főreferens, Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság

14.00-14.20 Kérdések, hozzászólások

 14.20 Zárszó

 

Kötelező regisztráció

online: www.u-szeged.hu/irsi/ Aktualitások menüpont

e-mail: irsi@irsi.u-szeged.hu, tel.: 62/544-242

A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.